5. lecke: Makrogazdasági összefüggések és a tőzsde

Ebben a leckében sorra vesszük, milyen hatással bír az infláció, a kamatkörnyezet, a monetáris politika (ezek természetesen összefüggnek egymással), a gazdasági növekedés, és más makrogazdasági mutatók a tőzsdére.

Monetáris politika, alapkamat

Induljunk ki abból a pofonegyszerű megállapításból, hogy a tőzsdei árfolyamok akkor emelkednek, ha a részvények iránt nagy a kereslet. Minél több pénz áll a befektetők rendelkezésére, és minél vonzóbb számukra a részvénybefektetés, annál nagyobb lesz a kereslet. Mikor van tehát sok pénz a rendszerben? A gazdaság számára elérhető pénzmennyiséget a monetáris politika (jegybanki politika) szabályozza. A jegybankok számos eszközt alkalmazhatnak a pénzmennyiség befolyásolására az alapkamattól kezdve a bankok tartalékolási rátáin keresztül az eszközvásárlásig (ez utóbbira a leggrandiózusabb példa a Fed eszközvásárlási program-sorozata, Quantitative Easing).

H i r d e t é s

Ha a jegybank csökkenti az alapkamatot, azzal olcsóbbá teszi a hitelfelvételt, vagyis több vállalkozás/háztartás tud hitelt felvenni, azaz több pénz áll az emberek rendelkezésére. Ezen túlmenően a vállalkozások számára is nagyobb növekedési lehetőségek nyílnak meg, hiszen könnyebbé válik számukra a hitelfelvétel, azaz a részvények is vonzóbbá válnak a magasabb növekedési lehetőségek következtében. Harmadrészt pedig az alapkamat csökkenését a betéti kamatok és más alacsony kockázatú befektetési lehetőségek hozama is követni fogja, azaz nagyobb lesz a motiváció a kockázatos eszközökbe (pl. részvényekbe) való befektetésre. A tartalékolási ráta csökkentése (vagyis hogy a hitelek után hány százalékot kell letétbe helyezniük a bankoknak a központi banknál) szintén a bankok hitelezési tevékenységét ösztönzi, vagyis pozitív a tőzsde számára. A mennyiségi lazítás (quantitative easing) azt jelenti, hogy a jegybank a saját számlájára eszközöket (jellemzően állampapírokat) vásárol, amivel közvetlenül felhajtja bizonyos eszközök árfolyamait, illetve ezáltal is pénzt ad a befektetők számára. A fenti eszközök, mind a monetáris lazítás (monetary easing) eszközei, amik a tőzsde számára pozitívak.

Alapkamat

Ezek ellentéte a monetáris szigorítás (monetary tightetning), ami a tőzsde számára negatív. Vagyis az alapkamat emelése, a tartalékolási ráta emelése és a jegybank által korábban megvásárolt eszközök eladása mind kedvezőtlenül hat a tőzsdei árfolyamokra.

Infláció, defláció

A jegybankoknak azonban elsődleges feladatuk nem a tőzsdei árfolyamok magas szinten tartása (bár világszerte a nyugdíjpénztárak befektetései révén a háztartások nagyon is érdekeltek a magas árfolyamokban, így ez áttételesen nemzetgazdasági érdek), hanem az árstabilitás megőrzése, magyarul az infláció fékentartása. Az infláció azonban egy tartós gazdasági növekedés (gazdaság túlhevülése) során könnyen elszabadulhat, ami a jegybankot a monetáris szigorítás pályájára állíthat. Azaz az infláció megfékezésre érdekében a pénzmennyiséget csökkentenie kell, hiszen amiből sok van, annak az értéke csökkenhet, azaz ha a pénzből túl sok áll rendelkezésre, akkor annak mennyiségét csökkenteni kell ahhoz, hogy az értéke ne csökkenjen. A pénzmennyiség csökkentését a monetáris szigorítás eszközeivel teheti meg, azaz pl. alapkamatot emelhet.

Alapkamat

A növekvő vagy magas infláció tehát a monetáris politika mechanizmusán keresztül negatívan hat az árfolyamokra. Azonban az inflációnak más szerepe is van a tőzsdére nézve. Ha az infláció nő, akkor a részvényektől elvárt hozam is nőni fog, vagyis kevésbé lesznek attraktívak a részvények (és más kockázatos eszközök). Továbbá a vállalatok számára is nehéz az inflációval küzdeni, hiszen az ő bekerülési áraik is nőnek (kérdés, hogy ezt mennyiben tudják áthárítani a fogyasztóikra), vagyis a profitmarzsuk (profit aránya a bevételhez képest) csökkenhet, illetve egy magas inflációs környezet növeli a jövő bizonytalanságát. A részvények ár-érték arányáról, a P/E (Price/Earnings) rátáról már beszéltünk a 3. leckében. Az alábbi ábrán nagyon jól látszik, hogy az Egyesült Államokban a az infláció (CPI, fogyasztói –árindex) növekedése, különösen a magas (azaz 5% feletti) infláció (1946-48, 1969-71, 1973-82, 2008), a P/E ráták drasztikus eséséhez vezetett (ami nem a nyereség hirtelen emelkedéséből, hanem az árak eséséből fakadt).

S&P500 P/E és infláció

Az 1960-as, 70-es és 80-as években az ellentétes mozgás egyértelműen kivehető. A 90-es években a technológiai boom idején a P/E ráták addig nem látott szintekre jutottak, és az összefüggés sem volt kimutatható. A 2000-es években viszont ismét normalizálódtak a P/E ráták, és az inflációval való összefüggés (fordított arányosság) is visszatért. Fontos kiemelni még a deflációs időszakokat (ez az infláció ellentéte, amikor az árszint csökken), amik szintén negatívan hatnak a tőzsdére, hiszen árcsökkenés idején a vállalatok árbevétele és profitja is csökken értelemszerűen. Erre legutóbb 2009-ben volt példa az USA-ban.

Gazadasági növekedés és egyensúly

Az infláció és a monetáris politika tehát egyértelmű összefüggésben áll egymással, és alapvetően a gazdaság állapotától, a gazdasági ciklustól függnek. Mint minden a világon, a gazdaság is ciklikusan mozog. Recessziós és expanziós (növekedési) időszakok követik egymást. A gazdaságpolitika feladata az expanziós időszakok elnyújtása, és a ciklusok kisimítása, hogy a recessziók minél ritkábban forduljanak elő, és azok minél enyhébbek legyenek. A részvények számára egyértelműen a növekedés a pozitív tényező, azonban ne felejtsük el, hogy a tőzsde mindig a jövőt árazza, azaz a növekedési számok hivatalos megjelenése előtt 3-9 hónappal már emelkedni kezdenek az árfolyamok, és a recesszió előtt kezdenek el esni. A gazdaság növekedése vagy csökkenése alapvetően négy dologtól függ: fogyasztás, kormányzati beruházások, vállalati beruházások és külkereskedelem (exportból kivonva az importot). Ha ezek közül bármelyik nő, akkor a gazdaság is nő (feltéve, hogy a többi nem csökken), és az jó lehet a részvénypiacoknak is. Azonban országtól függően egyes elemek túlzott növekedése egyensúlytalansághoz vezethet, vagyis a kockázat növekedéséhez és a gazdasági növekedés törékenységéhez, azaz hosszútávon kedvezőtlen folyamatokat idézhet elő. Pl. a kormányzati kiadások növelése költségvetési hiányhoz és államadóssághoz vezet, ami nem jó a gazdaság számára. A fogyasztás növekedése pedig, ha az adott ország sokat importál, a külkereskedelmi és folyó fizetési mérleg romlását idézi elő, ami szintén kockázati tényező.

Tehát összefoglalva a makrotényezőket, a gazdasági növekedés (GDP növekedés) ütemének növekedése (gyorsuló gazdaság) pozitív tényező a tőzsde számára, egészen addig, amíg nem hevül túl a gazdaság, mert akkor az infláció veszélye miatt kamatemelésre kell számítani. A GDP növekedés csökkenése viszont egyértelműen negatív tényező, hiszen a gazdaság lassulását jelzi, ami a vállalatok profitdinamikájának csökkenését vetíti előre. Egy komoly recesszió deflációhoz is vezethet, ami a lehető legrosszabb a tőzsde számára. Egy gazdaság annál stabilabb, minél alacsonyabb az államadóssága, a költségvetési hiánya és a folyó fizetési mérleg hiánya (egy ország külfölddel lebonyolított áru- és szolgáltatás-csere egyenlege). Ez utóbbi számokat mind a GDP arányában szokás kifejezni.

A tőzsdék megközelítését a makromutatók irányából haladva az egyes cégek felé (a makrogazdasági és iparági kilátásokat vetítjük az egyes cégekre) top-down megközelítésnek (felülről lefelé) hívjuk, míg ha a cégek fundamentumaiból indulunk ki, és az egyes cégek kilátásaiból építünk fel egy gazdasági jövőképet, azt bottom-up megközelítésnek hívjuk.

Előző leckeKövetkező lecke

Vissza az oktató anyagokhoz