A befektetési terület, mint pálya - Pályaválasztás

Ha valaki a befektetési területen szeretne elhelyezkedni, olvassa el először az Ki mit csinál a befektetési területen? c. írást. Itt csupán néhány kiegészítő gondolatot szeretnénk megosztani.

Alapvető megállapítás, hogy a befektetési területen feltehetőleg egyre kevesebb ember fog dolgozni Magyarországon, szűkülnek az álláslehetőségek, de területenként eltérő tendenciákat láthatunk.

A fő probléma, hogy a verseny nagy, és egyre kevesebb az ügyfél. A magán-nyugdíjpénztári vagyon nagy részének elvesztése után jelentős mértékben megcsappant a kezelt vagyon mértéke. Ráadásul minden egyes hazai vagyonkezelő cég az anyavállalat centralizációs törekvése ellen küzd (kivétel pl. az OTP, Concorde, Dialóg, akinek nincs külföldi anyacége). A piacon mindenki az euróbevezetéshez köti a végső kardcsapást, ami majd lesújt a helyi cégekre, hiszen az euró bevezetése után nem lesz több forint-kibocsátású kötvény és az euró/forint árfolyam elemzésére sem lesz szükség, vagyis nem lesz szükség helyi tudásra, helyi elemzési képességre. A hazai részvények pedig már rég nem játszanak jelentős szerepet a portfoliók többségében. Vagyis a befektetési területen szűkülnek a lehetőségek. A portfolió menedzserek feladatköre lényegesen leszűkül várhatóan, mivel a helyben maradó termékek feltehetőleg majd a külföldi anyavállalat termékeiből építkeznek majd. Ez természetesen a buy-side elemzők feleslegessé válását és a back-office munkáinak is a csökkentését jelenti. Azonban eladásra továbbra is szükség lesz, így a sales oldalon megmaradnak a lehetőségek.

A kezelt vagyon csökkenése és a helyi vagyonkezelés mozgásterének beszűkülése természetesen a brókercégekre és az egyéb szolgáltató szektorokra is kihat. Ráadásul az online brókercégek térnyerése egyre nagyobb versenyt támaszt a hagyományos cégekkel szemben, és a költségekre, így a létszámra is kedvezőtlenül hat.

Mindez nem jelenti azt, hogy nem lesz több lehetőség itthon elhelyezkedni ezen a területen, csupán annyit, hogy a lehetőségek inkább szűkülő tendenciát mutatnak, mint bővülőt.

Külföldön természetesen szó sincs szűkülésről, és óriási verseny van a jó helyekért, vagyis komoly talpraesettség, szaktudás és szorgalom szükséges egy jó állás megszerzéséhez, de a szakmai és anyagi előmenetel lehetősége összehasonlíthatatlanul jobb az itthoninál.

Képesítések

Ha valaki szeretne befektetésekkel foglalkozni, akkor a következő képesítésekre van szüksége.

A felsőfokú gazdasági végzettség szinte mindenütt elvárás (üzletkötő lehet valaki érettségivel is).

Tőzsdei Szakvizsgát (Brókervizsga) kell tennie annak, aki üzletkötő (bróker) szeretne lenni, ugyanis az kötelező az üzletkötéshez. A szakvizsga 4 tantárgyból áll: értékpapírjog, szabályzat, értékpapírszámtan, közgazdaságtan. Vizsgát tenni a Közép-Európai Brókerképző Alapítványnál (www.brokerkepzo.hu) lehet. A szakvizsga csupán az azonnali piaci üzletkötésre elegendő, további Határidős piaci és Opciós Vizsga szükséges a BÉT más szekcióiban való kereskedési jogosultsághoz.

A Tőzsdei Szakvizsga értékpapírjogi moduljából írásbeli vizsgát kell tennie továbbá mindenkinek, aki értékpapírt értékesít (pl. banki ügyintéző vagy ügynök) illetve a vagyonkezelésben üzletkötésre jogosult (portfolió menedzser) személy számára.

A portfolió menedzserséghez szükség van tehát felsőfokú gazdasági végzettségre, értékpapírjogi vizsgára, 2 év szakmai gyakorlatra (a törvény határozza meg mi minősül annak) és egy elismert vizsgára.

Az elismert vizsga lehet a VAP (Vagyon-, Alap-, Portfoliókezelés) vizsga, melyet a BAMOSZ és a Közép-Európai Bankárképző Központ (www.bankarkepzo.hu) közösen szervez. A VAP két szintből áll, a VAP I. bárki számára hasznos lehet, aki a területen dolgozik (pl . értékesítő, termékfejlesztő, stb.), azonban csak a VAP II. elegendő feltétel a befektetés-kezelői oklevél megszerzéséhez.

A Bankárképző a VAP mellett egy nemzetközi szinten is elismert programot, az EFFAS (Európai Befektetéselemzők Egyesületeinek Nemzetközi Szövetsége) befektetés-elemzői programját is kínálja, mely egy magasabb színvonalú és hosszabb tanulási folyamatot igénylő képzés.

A befektetési területen azonban a legelismertebb oklevél még mindig a CFA Intézet (www.cfainstitute.org) által kiadott CFA® (Chartered Financial Analyst) oklevél, mely az intézet 3 vizsgájának teljesítése és más egyéb feltételek mellett szerezhető meg. Az Intézet a CFA® program mellett a teljesítménymérés területén dolgozók számára a Certificate in Investment Performance Measurement (CIPM®) oklevelet bocsátja ki.

A CFA és a CIPM a CFA Intézet bejegyzett védjegyei.

A fizetésekről a Mennyi pénzt lehet keresni a befektetési területen? c. cikkben olvashat.

Vissza a cikkekhez