Mennyi pénzt lehet keresni befektetési területen?

Bár még mindig a pénzügyi szféra fizet a legjobban Magyarországon (a KSH 2013. év eleji adati szerint 452 700 forint volt az átlagos havi bruttó bér a pénzügyi és biztosítói szférában), már közel sincs akkora különbség a pénzügyi és más iparágak között, mint a 90-es években volt.

A pénzügyi, és elsősorban a befektetési iparágban a legnagyobb változás a "hőskorhoz" képest az évvégi és évközi premizálás mértéke. Míg korábban az éves, vagy többéves prémiumok is normálisnak számítottak (igaz, az alapfizetés arányaiban alacsonyabb volt), ma már igen szűk réteg részesül egyéves, vagy akár féléves jutalomban. Azonban ez is nagy dolog sok iparághoz képest, ahol eleve hetekben mérik az évvégi jutalom mértékét, ha egyáltalán van.

A világ vezetői pénzügyi központjaiban (London, New York) is csökkent a jutalmazás összege egyrészt a bevételek csökkenése, másrészt pedig a politikai és társadalmi nyomás hatására, de a jutalom mértékegysége a befektetési területen továbbra is az év maradt. Ugyan ma már kicsit nehezebb a megélhetés a londoniak számára, de a 2005-2007 közötti időszakban egy junior befektetési bankár is több tízmillió forintos évvégi jutalomra számíthatott. S az alkalmazotti létből való meggazdagodás egyetlen útja továbbra is ez maradt: pénzügyi központban dolgozni éveken keresztül egy nyereséges cégnél, ahol a nyereség nagy részét visszafizetik a dolgozóknak. A Deutsche Bank például 372.765 eurót (több mint félmillió dollárt) fizetett ki fejenként dolgozóinak 2010-ben, ami természetesen az évvégi átlagosan többéves bónusznak volt köszönhető. Híresen jól fizet a Goldman Sachs és a JP Morgan is, illetve a hedge fund-ok többsége.

A befektetési szektor igen tág területet ölel fel. Ide tartoznak többek között a brókercégek, a befektetési alapkezelők, a letétkezelők, a biztosítók (részben), a tőzsde és még sok más résztvevő vállalat munkatársai. A fizetések tevékenységenként és cégenként is nagyban eltérnek, és a minimálbértől a többmilliós fizetésekig terjednek itthon.

A legmagasabb fizetéseket a cég- és üzletágvezetők (operációs vezető, értékesítési vezető, befektetési vezető, stb.) után és mellett általában a vagyonkezelők (portfolió menedzserek), a brókerek (ha valamilyen formában részesül a megtermelt jutalékból) és az elismert elemzők kapják. A premizálás továbbra is népszerű az iparágban; jó üzleti és személyes eredmény esetén jóval meghaladja a más iparágban elérhető jutalmakat.

A legkiugróbb fizetések egyébként mint mindenütt a jutalékos rendszerben dolgozók számára adott. A jutalékos rendszerben dolgozó bróker vagy értékesítő, illetve a sikerdíjból részesedő vagyonkezelő teszi zsebre a legnagyobb összegeket, természetesen kizárólag a jól elvégzett munka után. A legmagasabb jutalék, amiről a magyar közvélemény idáig tudomást szerzett, a Brókernet csoport legjobban teljesítő ügynökeinek akár havi 100 millió forintot is elérő illetménye… volt.

Az egyes munkakörökről bővebben az Állások a befektetési területen c. cikkben olvashat.

Vissza a cikkekhez