Befektetések alapszabályai

A befektetések első számú szabálya, hogy magasabb hozamot csak magasabb kockázat felvállalása mellett lehet elérni. Mit jelent a kockázat? A kockázat azt jelenti, hogy egy adott befektetés hozama mekkora tartományban mozoghat. Pl. 0% és 10% között, vagy -20% és +20% között, satöbbi. Minél kisebb tartományban mozoghat a várható hozam, annál kevésbé kockázatos a befektetés.

Még egy apró kitérés: a bankbetétek esetén kamatnak, a többi befektetés esetén pedig hozamnak nevezzük azt az összeget, amit befektetésünk hoz vagy "fial". A hozam lehet negatív is, pozitív is.

A kockázatmentes befektetés azt jelenti, hogy nincs semmilyen kockázat, és már a befektetés pillanatában tudjuk, hogy mennyit kapunk majd a befektetési periódus végén. Két dolgot azonban érdemes itt megjegyezni. 1) A kockázatmentes befektetéseknek is lehet némi kockázata, például ha egy politikai puccs befagyasztja a bankbetéteket, vagy háború tör ki az országban, stb, de ezeket a kockázatokat rendszerkockázatoknak tekintjük, és tőlük eltekintünk. 2) A kockázatmentes befektetés csak akkor hozza az előre ígért hozamot, ha azt a lejáratig megtartjuk. Például ha egy bankbetétet a lejárat előtt feltörünk, elesünk a kamattól (vagy a kamat nagy részétől). Kockázatmentes befektetésnek a bankbetét és a nagyon rövid lejáratú állampapír tekinthető (Feltéve hogy lejáratig megtartjuk befektetésünket!!).

Minden más befektetés ezeknél kockázatosabb, de cserébe magasabb hozampotenciállal is kecsegtet. A bankbetétektől távolodva az állampapírok következnek, melyeket ha nem lejáratig tartunk, komoly árfolyamkilengésekre is képesek. Alapvető szabály, hogy egy állampapír hátralévő futamideje minél hosszabb, annál kockázatosabb. Az állampapír kategórián belül nagyon elnagyolva három szegmenst különböztethetünk meg: a 3 hónapnál rövidebb lejáratú papírokat (ezek a pénzpiaci befektetések), a 3 és 12 hónap közötti (rövid állampapír) és az 1 évnél hosszabb (hosszú állampapír) lejáratú szegmenst. Az állampapírokat a vállalati kötvények követik, melyek olyanok, mint az állampapírok, csak nem államok, hanem vállalatok bocsátják ki őket. A vállalati kötvények után a részvények következnek, és végül a részvények után a sor legvégén a különféle származtatott (derivatív) eszközök állnak. Az ingatlan-befektetések között különbséget kell tennünk a sokkal kockázatosabb ingatlanfejlesztések és a bérbeadott ingatlanok között. Míg az első kockázata a részvények környékére tehető, addig a második sokkal közelebb áll a kötvényekéhez. A befektetési alapok kockázata pedig értelemszerűen a bennük szereplő eszközöktől függ (pl. egy részvény befektetési alap kockázatosabb mint egy rövid kötvény alap, stb.) A befektetési eszközök kockázatairól, előnyeiről és hátrányairól bővebben ebben az összeállításban olvashat.

Továbbá fontos megjegyezni, hogy előfordulhat, hogy egy adott időszak alatt a kötvények többet hoznak, mint a kockázatosabb részvények, sőt olyan is van, hogy a bankbetétek hozamát semmilyen más eszközcsoport nem tudja elérni. A magasabb kockázattal járó magasabb hozamok ugyanis csak hosszútávon mutathatók ki nagy biztonsággal. Éppen ezért ajánlják a kockázatosabb eszközöket hosszabb ideig tartani, mint a kevésbé kockázatosakat. Míg egy kötvényalap 1 év alatt is megmutathatja hozampotenciálját, egy részvényalapnál tipikusan 3-5 évet szoktak mondani.

Azonban az a rossz hír, hogy az ajánlott tartási időszakok sem tudják teljesen kiküszöbölni a negatív kockázatokat. Gondoljunk csak a japán tőzsdeindexre, mely több mint 20 éve szinte folyamatosan esik, vagyis aki 1989 végén befektetett a japán piacba, még most is hatalmas veszteségben ül (lásd alábbi ábra).

Éppen ezért két fontos tanulságot érdemes levonni az ilyen esetekből.

1. Diverzifikáljunk! Ez a szó azt jelenti, hogy sose tartsunk csupán egyféle kockázatos eszközt (pl. egy részvényt vagy egy részvényalapot) a portfóliónkban, hanem mindig több eszköz között osszuk meg befektetéseinket. Egy részvénynek például nagyobb a kockázata, mint egy egész részvénykosárnak. Például a BUX index kevésbé kockázatos, mint az OTP önmagában véve, mert a BUX index egy átlag, ami néha jobban, néha rosszabbul teljesít mint az OTP, de a kockázata mindenképpen kisebb, hiszen nem egy vállalattól függ az egész index sorsa, hanem többtől. Ugyanígy éppen ezért kevésbé kockázatos egy részvényalap egy egyedi részvénynél, hiszen egy részvénylapban is többféle részvény szerepel, ami kiegyenlíti valamelyest a mozgást. Azonban a japán példából láthatjuk, hogy egyetlen ország részvénypiaca is óriási kockázatot hordoz magában, vagyis érdemes nemzetközi szinten is diverzifikálni, hiszen egyszer az egyik régió, máskor egy másik régió teljesít jobban. Például a 70-es években Japán volt a legjobb befektetés, de a 80-as és 90-es években már USA teljesített sokkal jobban, és a 2000-es években a fejlődő országok tőzsdéi (pl. Kína, Brazília, Oroszország, India) bizonyultak a legjobb befektetésnek. Sőt nemcsak részvénypiacok, hanem különböző befektetési eszközök között is diverzifikálnunk kell, mert van amikor a részvények, van amikor a nyersanyagpiacok, és van amikor a kötvények teljesítenek a legjobban.

2. Nem mindenható a "buy and hold" stratégia, vagyis vannak esetek, amikor a kivárás nem vezet eredményre, és igenis aktívan kell befektetni. Az aktív befektetés alatt itt a "piacidőzítésre" (market timing) kell gondolni, vagyis a megfelelő beszállási és kiszállási pontok megtalálására. Bár ez minden aktív stratégiát folytató vagyonkezelő számára kulcsfontosságú, az ún. abszolút hozamú stratégiákban ez még inkább érvényesül, ezért ezen stratégiák előretörése az utóbbi időben egyáltalán nem meglepő. Az abszolút hozamú stratégiáknak ugyanis nem céljuk, hogy folyamatosan részvény- vagy kötvénybefektetéseket tartsanak, hanem hogy mindig megtalálják azokat a befektetési eszközöket, melyekkel a legmagasabb (egy egységnyi kockázatra jutó) hozamot tudják elérni. Ezzel szemben a hagyományos benchmarkkal rendelkező stratégiák kényszerszerűen mindig (tehát eső piacokon is) befektetnek.

Az hogy valaki mibe fektesse a pénzét alapvetően három dologtól függ:

Kockázatvállalási képesség. Ez függ attól, hogy milyen hosszú távra akar valaki befektetni, illetve hogy a befektetési időtáv alatt szüksége van-e a befektetett összeg valamekkora részére, vagy hogy a befektetésből állandó jövedelemre tart-e igényt, vagy esetleg a tőkenövekmény az egyedüli cél, továbbá, hogy mekkora jövedelemmel és/vagy vagyonnal rendelkezik a befektető. Minél rövidebb a rendelkezésre álló idő, minél több és nagyobb tőkekivonás várható, és minél kisebb jövedelemmel és/vagy vagyonnal rendelkezik a befektető, annál kisebb a kockázatvállalásai képesség. Az Egyesült Államokban sok befektetési tanácsadó azt javasolja az ügyfeleinek, hogy az egész portfolióján belül akkora százalékban tartson részvényt, amennyi az életkora 100-ból kivonva. Tehát egy 30 éves ember kb. 70 százalék részvényt tarthat. Természetesen ezek nem mindenható szabályok, de kiindulásként hasznosíthatók.

Kockázatvállalási hajlandóság. Ez leginkább attól függ, hogy milyen befektetési tapasztalattal és/vagy habitussal rendelkezik a befektető, például hiába lehet valaki vagyonos és fiatal 30 éves, ha pszichológiailag képtelen elviselni akár egyetlen negatív hozamú hónapot, nem ajánlható neki kockázatos eszköz.

Hozamcél. A magasabb hozamcél magasabb kockázati szintű eszközöket követel meg, azonban, ha akár a kockázatvállalási képesség, akár a hajlandóság kizárja a kockázatosabb eszközöket, értelemszerűen lefelé kell módosítani a hozamcélokat. Ugyanígy ha a hozamcél nem túl magas, holott a magas kockázat vállalható lenne, akkor is a kevésbé kockázatos eszközöket kell választani, hiszen az alacsonyabb kockázatú eszközök is kielégítik a befektető igényeit.