Nyárközepi hedge fund körkép
Dátum:

2021. június végén szinte minden figyelt alap pluszban áll. Közülük négy már kétszámjegyű pozitív hozamot ért el. Az élen egy amerikai regionális bankokkal foglalkozó long/short részvény alap áll.

A második az én nagy kedvencem, ami most már több mint három éve hozza a kétszámjegyű hozamokat úgy, hogy a részvény- és kötvénypiacokkal kis mértékben negatívan korrelál (azaz nem függ tőlük, sőt azokkal ellentétesen mozog). Ezt az alapot mutattam be egy korábbi cikben a long/short volatilitás címszó alatt.

A dobogó harmadik fokára csúszott vissza a már regóta az élbolyban küzdő global macro alap. Ennek a stratégiának viszont olyan nagy a volatilitása, hogy azt keveseknek tudnám jó szívvel ajánlani.

A lista végén továbbra is az OTP Supra és egy bitcoin trendkövető alap áll. Ez utóbbi nem tudom, hogy tudott kimaradni az év eleji ralliból és az azt követő esésből egyaránt.

A hazai alapok közül az Aegon hasít a legjobban idén, nekik sikerült felülni néhány jó trendre az idei év első felében, a Citadella egyelőre nulla környékén mozog, a Suprának pedig egyelőre nem jöttek be az idei ötletei.