Mi a tuti befektetés? – A befektetések hierarchiája
Dátum:

Ha valaki megkérdez egy befektetési szakembert, hogy mi a tuti, akkor azt fogja mondani, hogy olyan nincs. Vannak lehetőségek és esélyek, meg hosszú távú statisztikák, meg kell nézni, mekkora kockázatot tudunk vállalni, és ezek mentén fel lehet állítani egy befektetési tervet, blablabla. Ez egyébként egy teljes mértékben igaz és jó válasz.

Azonban az is igaz, hogy vannak, akik tudnak valamit, amivel a nyerési esélyek jóval magasabbak, mint az „átlagosan” elérhető befektetéseknél, vagyis közelebb állnak ahhoz a bizonyos tutihoz. Hallottunk már sikeres hedge fund-okról, vagy lehet valaki olvasta is a „Market Wizards” könyveket.

Vegyük most azt kiinduló pontnak, hogy valóban léteznek olyanok, akik szinte mindig tudnak pénzt keresni, mert például

A fenti felsorolásban szereplő „lehetőségek” egy része természetesen illegális, mint pl. a bennfentes kereskedelem, front running (mások ügyleteinek kihasználása) vagy a piaci manipuláció, de akadnak legális tevékenységek is, amik megfigyeléseken, technológiákon vagy értékteremtésen alapulnak.

Ahogy a Margin Call (magyarul Krízispontnak fordították) című filmben Jeremy Irons szájából hallotuk: „There are three ways to make a living in this business: be first, be smarter, or cheat.” (“Háromféle módon kereshetsz pénzt ebben az üzletben: légy első, légy okosabb vagy csalj.”)

Befektetések hierarchiája

A világ pénzügyi piacain dolgozó emberek százai, ezrei, talán tízezrei ismernek vagy tudnak valamit, amivel pénzt lehet keresni. A kérdés általában az, hogy amit felfedeztek, 1) mennyire stabil időben, azaz vajon működni fog egy vagy két hónap/év múlva is, valamint, 2) mennyire skálázható, azaz ezer dollárral működik csak, vagy meg lehet csinálni egy milliárd dollárral is?

A legtöbb esetben a felfedezések eredménye nem stabil és csak kis pénzzel valósítható meg. Azonban léteznek olyanok, akik valóban kincsekre bukkantak.

Én a felfedezések nagyszerűsége szerint három kategóriába sorolom a befektetéseket, amit a befektetések hierarchiájának is szoktam nevezni.

Felső szint

Olyan lehetőségek, amiknél sokkal magasabbak a nyerési esélyek, mint másoknál. Ezek olyan befektetések, amiket megtartanak maguknak azok, akik megtalálták vagy kitalálták. Miért? Mert általában korlátozott mértékű pénzzel lehet csak megcsinálni, ezért nem érdemes más pénzét belevonni.

Például ilyen egy híres hedge fund menedzser híres alapja. Jim Simons, a Renaissance Capital alapítója egy amerikai matematikus, aki mielőtt befektetésekkel foglalkozott volna, évekig kódfeltöréssel foglalkozott az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökségénél.

Jobb években 1-2 milliárd dollárt keresett (vagyis annyit keresett évente vagy fél évente, mint egy-egy leggazdagabb magyar teljes ismert vagyona). Ennek a cégnek van egy alapja, amibe ma már csak a cég alapítói és kiemelt dolgozói fektethetnek be, ez a Medallion Fund, minden idők legsikeresebb befektetési vállalkozása. 1988 óta több, mint évi 60%-ot hozott a díjak levonása előtt, messze megelőzve Soros Györgyöt vagy Warren Buffet-et vagy bárki mást, akiről tudunk.

Egyetlen vesztes éve volt, 1989, ami után változtattak a modellen, és soha többet nem vesztettek egyetlen évben sem. Viszont a stratégia csak egy bizonyos összeggel működik, ezért 2005 óta minden külső befektetőt kitettek az alapból, hogy megtartsák maguknak a lehetőséget. Természetesen az is lehet, hogy 2005 óta nem működik a stratégia, hiszen nincs külső befektető, aki ezt meg tudná erősíteni.

Egy másik, sokkal kisebb példa lehet az Enko Capital, egy afrikai csapat, aki kis pénzekkel, de biztosan ki tudta használni a különböző afrikai részvénypiacokon forgó, de ugyanazon cégek részvényei közötti különbséget (ezt hívjuk arbitrázsnak). Például ugyanazon nigériai vállalat részvényeit meg lehet vásárolni a lagosi, az accrai és a nairobi-i tőzsdén, de az árfolyamban lehetnek eltérések. Ahol olcsóbb megveszik, ahol drágább, eladják.

Harmadik példa a 2000-es évek elején sok hedge fund által művelt „mutual fund late trading” nevű ügyletek. Ez arról szólt, hogy ázsiai részvény kitettségű befektetési alapokat adtak vagy vettek az előző napi árfolyamon kihasználva az időeltolódást. Ilyennel egyébként itthon is foglalkoztak egyesek. Azóta az USA-ban ezt már törvény tiltja.

Továbbá ide tartoznak a korábban említett illegális befektetési tevékenységek is, amit akár bankok és kisebb befektetők is műveltek vagy művelnek.

Középső szint

Olyan jó lehetőségek, amikhez nem sokan férnek hozzá főleg azért, mert a kisbefektetőknek elérhetetlen (akár értékben, akár azért mert csak intézményi piaca van), a nagyoknak meg túl kicsi vagy tilos (pl. bankoknak bizonyos ügyletek), de lehet más piackorlátozó tényező is. Ezeket már nagyobb pénzzel is meg lehet játszani, ezért érdemes külső befektetőket is keresni már a lehetőség ismerőjének.

Itt a befektetéskezelő a saját pénze mellett külső befektetők pénzét is szívesen kezeli, mert ezzel többet tud keresni, mintha csak a saját pénzével csinálná. Ilyen stratégiákat folytatnak az átlagnál jobb hedge fund-ok, abszolút hozamú alapok, akár egyes ingatlanalapok. Ebben a kategóriában sokan próbálkoznak, ezért itt kell a legjobban észnél lenni, és jól választani, mert lehet, hogy az érdekesnek tűnő lehetőség valójában hétköznapi termék szebb csomagolásban.

Ilyen lehetőséget talált például egy magyar származású bankár, Paul Horvath, aki nagy amerikai befektetési bankoknál dolgozott mielőtt létrehozta saját alapkezelőjét, az Orchard Capitalt. A 2008-as válság idején ő dolgozta ki az első olyan üzletet, amiben egy bank a hitelei egy részének a kockázatát átadta valaki másnak egy magas kamatért cserébe.

Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy például a Citibanknak volt mindenféle hitel a könyveiben, és ezek egy része akár kockázatos is lehetett (hiszen nyakunkon volt a válság, félő volt, hogy bedőlnek cégek). A bankoknak pedig tartalékot kellett képezniük a hitelekre, vagyis a banknak az eredményükből félre kellett tennie pénzt arra az esetre, ha valóban probléma lenne a hitelekkel.

Mit tehet a Citibank egy ilyen esetben, hogy tud szabadulni a kockázatától? Az egyik lehetőség az, hogy eladja valakinek, aki szeret ilyen hitelek gyűjtögetni (pl. a CLO-k csinálnak ilyet). 2008 környékén viszont pont senki sem akart hiteleket venni valahogy, mert mindenki be volt rezelve. Valami mást kellett kitalálni, amivel a hitel eladója és vevője is jól járt.

Ekkoriban már ismert volt a kockázati transzfer ügyletek fogalma, csak épp a banki hiteleknél volt új. A megoldás a következő volt: egy befektető vállalja, hogy egy hitelcsomag (amit a befektető válogathat össze) problémája esetén, ő állja a veszteség első 10%-át, a továbbiakat pedig a bank viseli. A befektető ezért kap mondjuk évi LIBOR+15% kamatot fixen cserében. Nem elírás, ezek kétszámjegyű kamatot fizettek dollárban ilyenek ügyletekre, amikor már nulla százalékot fizettek minden másra.

Miért volt jó ez a banknak? Azért, mert az ügyletbe bevonták a felügyeletet is, és megbeszélték, hogy ha ennyi meg ennyi kockázatot át tudnak adni külső befektetőknek, akkor ennyi meg ennyi tartalékot felszabadíthatnak, és fellélegzhet a bank. Ne felejtsük el, a világ legnagyobb bankjairól beszélünk, akiknek a felügyelet is segíteni akart. A lehetőség egyedi volt, csak a legjobb kapcsolatokkal rendelkező emberek tudtak ilyet összehozni, viszont a lehetőség mérete elég nagy volt ahhoz, hogy külső pénzt is bevonjanak. Szóval, így született meg az Orchard Group, aki ezt a lehetőséget kínálta/kínálja egyes alapjaiban. A szóban forgó ügylet neve pedig a „regulatory capital deal”, röviden „RegCap”.

A fentihez hasonló kockázati transzfer ügyleteket a biztosítók is nagy számban hajtanak végre. Az insurance linked securities (ILS), magyarul biztosításhoz kötött értékpapírok (nem a mindenki által ismert unit linked termékekről van szó) is erről szólnak. A biztosítók egyes kockázatokat (pl. floridai hurrikán, németországi árvíz, japán földrengés), pontosabban azok egy részét továbbadják ilyen ügyletek keretében. Ez végső soron ugyanaz, mint a viszontbiztosítás, csak mivel a viszontbiztosítóknak nincs elég tőkéjük mindent viszontbiztosítani, a biztosítók ILS-eken és hasonlókon keresztül fedezik kockázataikat egy részét. ILS-ekről bővebben ebben a cikkben.

Alsó szint

Olyan lehetőségek, amiket (szinte) bármekkora összeggel meg lehet játszani, és/vagy bárki számára hozzáférhetők. Ezeket lehet megvásárolni a bankfiókokban, a biztosítóknál, és ilyenek az ETF-ek is. A vagyont kezelők jellemzően nem fektetnek a saját termékükbe. Itt a cél az, hogy minél több külső befektetőt szerezzenek, és a vagyon után alapkezelési díjat és esetleg sikerdíjat tudjanak beszedni.

Hozam/kockázat és ár/érték arányok

Ez nem jelenti azonban azt, hogy ezeket a hierarchia szempontjából alsó szintű befektetésnek titulált termékeket le kell nézni. Ezekkel a termékekkel lehet megvalósítani számtalan befektetési célt, és pontosan ezek a termékek nyújtják sokszor a legkézenfekvőbb befektetési lehetőségeket.

Sőt, a középső szinten található lehetőségek nem mindig múlják felül vagy érik el az alsók hozamát; az ő céljuk sokkal inkább egy magasabb hozam/kockázat arány elérése, azaz alacsonyabb kockázattal igyekeznek ugyanazt a hozamot elérni.

Ha valakinek ez szimpatikus, és megfelelő vagyonnal rendelkezik, a középső szintű befektetésekbe is be tud szállni akár már százezer dollárral/euróval, és néha még a felső szintű lehetőségeket is el tudja érni a középső szintűekhez csatolva (azok részeként vagy árucsatolásban).

Amit fontos még látni, hogy a hozzáadott érték mértéke csökken ahogy haladunk lefelé a piramison, és alapesetben egyre olcsóbbakká kéne válniuk a termékeknek. Bár átlagosan több díjat szed le egy termékről egy középső kategóriát áruló cég (amiért a hedge fundok mindig meg is kapják, hogy feleslegesen drágák), mint egy alsót, ez sajnos nincs mindig így.

Például egy átlagos részvény befektetési alapra évi 2%-os díjat felszámolni, és esetleg még egy értékesítéskor felszámolt 2%-os díjat is elkérni, nem tűnik jogosnak, de mindenkitől annyit lehet kérni, amennyit hajlandó fizetni.

Amennyiben érdeklik a nem csak átlag számára elérhető termékek, kérem keressen meg bizalommal.