Augusztusi hedge fund körkép
Dátum:

Júliusban tovább menetelt a global macro és a bitcoin trendkövető stratégia, így az első két helyezettben továbbra sincs változás. A harmadik helyen szereplő long/short volatilitás stratégia bár egy kicsit visszaesett, megtartotta a helyezését.

Az erős részvénypiacoknak köszönhetően viszont kezd felzárkózni az esésvédelemmel kombinált S&P500 stratégia valamint az opció kiírók közül az egyik hedge fund. Ki gondolta volna, hogy augusztusra már 10% feletti pluszban lesz egy opció kiíró (a legtöbb ilyen stratégia végleg megsemmisült februárban vagy márciusban, vagy sok esetben -20-30% körüli idei hozam mellett várja a feltámadást).

A magyar alapok közül a Citadella továbbra is a középmezőnyben szerepel nemzetközi összehasonlításunkban. Az Aegon Alfa jelentősen visszaesett, az OTP Supra pedig nem termelt sok hozamot a márciusi visszaesés után. Utóbbi esetén könnyen lehet, hogy az idei évben már felesleges nagy kockázatot vállalnia, hiszen idén ha nem tudja pluszba vinni az alapot, nem keres sikerdíjat, vagyis kár erőlködni, ellenben 2021-re nézve jól jöhet az alacsony 2020-as bázis.

A válság óta egyébként a CLO stratégiával lehetett a legtöbbet keresni. A februári-márciusi 55%-os esés után már közel 47%-ot hozott az elmúlt 4 hónapban! Összehasonlításképpen az ilyen alapok a 2008-as pusztítás után sok esetben 100%-ot is meghaladó hozamokat értek el 2009-ben.